Bár a maci még a téli álmát alussza, miközben már az első gólyák megérkeztek Afrikából és a pacsirták is dalra fakadtak. A hideg, fagyos, nyálkás, borús, lehangoló időszak után elkezdett a lelkem mélyén mocorogni egy dinamikus, impulzív, lendületes energiahullám. Éreztem, hogy valami felszabadulni vágyik belőlem, mint ahogy én meg kiszabadulni a négy fal közül. Szeretek kirándulni, bárhová elmenni, mozogni, de az utóbbi időben valami visszahúzott. Ellustultam, korosodom, konstatáltam! De mivel ez az állapot régebb óta fennállt, utánanéztem meditációban, mi az ami eltérített mindig a szándékomtól. Nagyon meglepődtem, mert özönlöttek az információk, úgy láttam magam előtt a jeleneteket, mintha most történtek volna.

A legkorábbi kép csecsemőkoromba vitt vissza, ahol láttam magamat a kiságyamban és már nem voltam pici. Egy éves is elmúltam már bőven. Gondolom, édesanyám, amikor a házi teendőit végezte, biztonságos közegbe helyezett, meghagyva, hogy foglaljam el magam csendben, amíg ő teszi a dolgát. A korlát, a rács magas volt az ágyon, szóba se jöhetett, hogy önálló, szabadulási hadműveletbe kezdjek. 

A másik helyzetben, két éves vagyok, futok a babakocsim mellett, mert abban vannak a ruhák, melyeket  a mama varrt, mint bedolgozó és zárásra oda kellett érni a műhelybe, leadni a munkákat. Csodáltam, hogy ekkor rohannom kellett, mert bármikor, amikor mozogtam a következőket hallottam: " Ne szaladj, mert elesel!" "Ne rohangálj, mert megütöd magad!" "Ne mássz fel, mert leesel!" ( Újabb korlátok! )

Az általános iskolai időszakban nehezem ment a kötélmászás, a szekrényugrástól meg féltem, azért, hogy nehogy orra bukjam ( mint, ahogy kilátásba volt helyezve mindig kisebb koromban ). Négyévesen kezdtem el tanulni korizni, majd utána sportszerűen műkorcsolyázni. Mindig kellett vizsgázni, kötelező gyakorlatokat bemutatni, kűrt futni. A hátra koszorúnál sikerült is mindig hanyatt esnem. Azt viszont imádtam, amikor száguldhattam a Városligeti Műjégpályán, feltételek nélkül. Egy alkalommal, amikor dühös lettem valami újabb elvárás miatt, Elkezdtem menetiránnyal szemben száguldozni... s akkor egy kétajtós szekrénnyel véletlenül "összetalálkoztam", jó kis agyrázkódásom lett belőle. Visszább vettem az " arcoskodásból". Csak szerényen! - nyugtattam magamat.

A középiskolában plafonig ugráltam örömömben, mert télen a Széchenyi strandra jártunk úszni és ez az én igazi mozgásközegem. De ismét tavasz lett és futni kellett, meg magasat ugrani, előírás szerinti mércét megütve. Meg is ütöttem, de csak magamat, a lécet rendszeresen leverve. 

Soha nem szerettem azt, hogyha az elvégzendő feladathoz nem fűződött pozitív biztatás, hanem csak a száraz: "KELL", MUSZÁJ", "TE ÉRDEKED", "KÖTELEZŐ" kifejezés, a TELJESÍTMÉNY KÉNYSZERŰ ELVÁRÁSOK, KÖTELESSÉGEK. Csodálatos dolog, ha valaki sportol, mert FEGYELEMRE, KITARTÁSRA tanít, ERŐNLÉTET AD, EGÉSZSÉGESEN TART. Ez is csak akkor jó, ha valaki örömét leli benne. Tudom, az  oktatási intézményeknek elő van írva a tanterv, de jó lenne félelem mentessé tenni a tanítás-tanulást és kiiktatni a degradálásokat. 

Ezekben a napokban a Mars-Plútó kvadrát fényszögállás piszkálgatja kifelé belőlünk a rossz szokásainkat, gátlásainkat, belső korlátainkat. Inspirál megtenni olyan dolgokat, amiket régóta szeretnénk. Erőt ad, hogy visszatérjenek hozzánk: társak, lehetőségek, új megoldások vagy egyáltalán, az ÉLETKEDV.

Látjátok, a külső dolgok mennyire mutatták nekem is, hogy hol kell a " mágnesemen ", gondolkodásomon állítanom? Könnyebb volt gyerekkoromban a külvilágot hibáztatnom. Most, azonban, felismerve a még meglévő blokkjaimat, szeretettel elengedtem és megköszöntem szüleimnek is, hogy rávilágítottak arra, hogy min kell még változtatnom. Tudniillik ők életük utolsó éveiben MOZGÁSKORLÁTOZOTTKÉNT kerekesszékhez voltak kötve.

Délelőtt vettem egy mély levegőt, így zárás előtt két nappal BOLDOGAN és REPESVE beszabadultam a Műjégpályára és vidáman róttam a köröket. Jelentem, esés nélkül. Pedig vizes volt pálya, nagyon szembe fújt a szél, de a kör másik oldalán már repített. Az elején még billegtem, de utána már folyamatosan tartottam az EGYENSÚLYT. ÉLVEZTEM A SZÁRNYALÁST, a A KINYÍLÁST, a FELSZABADULTSÁG ÖRÖMÉT.

Levezetésként még futottam a 30-as buszhoz. Átszaladtam a zebrán, hogy még átérjek a zöld lámpánál, mire is megérkezett 3. járműnek az enyém a megállóba. Odáig szökelltem és kecsesen fellibbentem. Magamban mosolyogva pedig megállapítottam: MEGY EZ NEKEM !

Úgy érzem, hogy MOZGÁSBA LENDÜLTEK A DOLGOK bennem és körülöttem. Érzem az erőt, hogy bármilyen gátat megugrok, bármilyen akadályt leküzdök, mert hatványozódott az Életkedvem, az Életörömöm! Igaz, már nincsenek úttörők, de én voltam gyerekkoromban és nagyon szerettem a mozgalmi dalokat. Ezek sajnos már letűntek, de némelyik mondanivalója örök érvényű marad!

" Nem ér ez az élet egy hajítófát, 

Ha otthon csak az ember elunja magát.

Rajta, hát mulassunk, ez az élvezet:

Úszni, futni, hegyet mászni, gyerünk gyerekek! "           

Kis Györgyi -  Kineziológus, Tanácsadó