FÉNYMUNKÁSOK

b1890d7b06e7f5a65af08a0489111284.jpg

Az előző írásaim az Új generáció azon tagjairól szóltak, akik még korai életszakaszban vannak és nagymértékű segítséget kell nekik ahhoz nyújtani, hogy szeretetben nőjenek fel, egészségesen fejlődjenek, biztonságérzetet alakítsanak ki érzelmileg és tudásuk tekintetében is. Fontos a helyes iránymutatás, a támogató jelenlétünk, mert legtöbbjük túlfokozottan érzékeny és a környezet csodabogárként tekint rájuk. Pedig csak plusz feladattal érkeztek, mert belőlük lesznek alapvetően a FÉNYMUNKÁSOK, az eredeti angol megnevezéssel: " Lightworkers". Magyarul inkább a FÉNYKÜLDÖTTEK elnevezést használjuk.

Az előzőekben említettem, hogy az Indigó, Kristály, Szivárvány, de még a Csillag gyerekekben is mélyen él a planetáris küldetéstudat. Felnőve már még  hatékonyabban vetik bele magukat a bolygó és az emberiség megsegítésének munkálataiba. Belső késztetés hajtja őket, érzik, hogy többre hivatottak és elkezdik keresni Életfeladatukat, stabilan figyelnek a megérzéseikre, de ennek ellenére azért számtalan esetben folyamodnak Tanácsadók, könyvek, tanfolyamok útmutatásához, hogy megerősítést kapjanak és kinyithassák szárnyaikat. Megállíthatatlanul haladnak előre s megerősödvén már Bölcsességet, Fényt, Szeretet, Harmóniát sugároznak magukból. Ezért sokan gyűlnek köréjük, hogy fürdőzzenek a magas rezgés ezen Nyugalmat árasztó érzésében. Ugyanolyan hétköznapi életet élnek, mint bárki, ugyanolyan feladatokkal, problémákkal. De a Fényküldöttek már telepatikusan érzik, amikor "csoporttudattársuk", barátjuk, ismerősük bajban van, ilyenkor rögtön egymás segítségére sietnek. A Fényküldöttnek már az is öröm, ha egy ember életét pozitív irányba fordítja, ilyenkor úgy érzi: már nem élt hiába. Ezek a típusú emberek nagyon hamar egymásra találnak, csoportosulásokat hoznak létre, mert megérzik egymásban a lelkesedést, a jobbítási vágyat. Mindegyikőjüknek más-más részfeladata van, de a fő csapásirány ugyanaz: A civilizációnk felemelkedése. Napjaink felgyorsult változásai közepette egyre több ember veszi észre, hogy olyan dolgokat tesz, amit eddig még nem: környezetvédelem, állatok védelme, karitatív szolgálat. Hogy pontosan kinek mi a feladata, azt mindenki megtudja a megfelelő helyen és időben. Lehet, hogy egy élethelyzet hozza vagy egy találkozás mutatja meg a helyes utat.

A FÉNYMUNKÁSOK magukban hordozzák azt a képességet, hogy gyorsabban jussanak el a spirituális felébredés állapotába. Ők már elérték a megvilágosodás egy bizonyos szintjét, amikor a Földre születtek és felvállalták, hogy gyakran a legnehezebb tanulásokat tapasztalják meg, hogy ez váljon segédeszközükké abban, hogy később másokat vezessenek ki nehéz helyzetükből. Máskor meg azt mutatják meg a többieknek, hogy hogyan leljenek rá a Boldogságra, a Megvilágosodásra.

A FÉNYMUNKÁSOK JELLEMZŐI

- Már kiskorukban érzik, hogy ők másak és sokan félreértik őket. Ezért gyakran elszigetelődnek.

- Sokszor bátortalanok, félénkek, de ettől függetlenül erősen ellen tudnak állni a szabályoknak, döntéseknek.

- Foglalkozásuk leggyakrabban: terapeuta, pszichológus, gyógyító, tanár vagy olyan munka, amellyel segítenek, szolgálnak. 

Életszemléletüket áthatja a spirituális látásmód, ahogyan minden dolog összefügg egymással. Tudatosan vagy tudattalanul magukban hordoznak emlékeket a Fény földöntúli szféráiról. Előfordul, hogy hazavágyódnak ezekbe a szférákba és idegennek érzik itt magukat.

- Nagyon értékelik és tisztelik az Életet, ami gyakran állatszeretetben vagy nagy környezettudatosságban tükröződik. Az állatok és növények birodalmainak ember által véghezvitt rombolása a veszteség és gyász mély érzését keltik bennük.

- Jószívűek, érzékenyek, együtt érzőek. Nehézséget okoz számukra az agresszív magatartás. Gondot okoz, hogy kiálljanak önmagukért. Ábrándozóak, naivak, földtől elrugaszkodottak, világidegenek.

- Mivel a körülöttük élő emberek negatív érzelmeit és hangulatát könnyen átveszik, ezért fontos a számunkra, hogy egyedül legyenek egy órácskát naponta, hogy feltöltődjenek. 

- Sok földi élet van a hátuk mögött, amit mélyen áthatott a spiritualitás vagy a vallás. Sokan voltak szerzetesek, apácák, látnokok, boszorkányok, sámánok, papok, papnők...Hídként szolgáltak ég és föld között.

- Sokan hordozzák magukban a retorzió emlékeit: üldöztetést, kivégzést, máglyahalált, traumákat, mély lelki sebeket. S így, ezért megy nehezen a jelenben az önkifejezés, mert valahol, valamikor jót tettek, de azt kegyetlenséggel viszonozták. Ebből is fakadhatnak a félelmek, önértékelési zavarok, reményvesztettség, depresszió, amihez hozzájárulhat az is, hogy a karmikus terhek annyira megviselik a lelket, hogy letérítik az útjáról.

- Alázatot kell tanulniuk és Önzetlenül felvállalni a szolgálatot. 

- És a szív hangjára figyelni, hogy felszínre tudják hozni képességeiket, belső tudásukat.

 

DON EATON:  AZ EMBERISÉG REMÉNYSÉGE

 

Oly sok embert borít el a kétségbeesés,

Elhagyja őket a remény, és elveszettnek érzik magukat.

De hisznek abban, hogy van, kinek szívében eleven még a tűz.

És néhány bátor lélek ki meri még mondani:

Az emberiség reménysége vagyok.

A FÉNYT hordozom magamban.

Szeretetem meggyógyítja ezt az őrült világot.

 

Gyertyaláng vagyok az éjszakában.

Ne gondold, hogy hiúság azt hinni,

Részei vagyunk e csodás álomnak.

Ne hidd, hogy meglátnám magamban a FÉNYT,

Ha előbb nem ismerném fel azt benned.

Az emberiség reménysége vagy.

A FÉNYT hordozod magadban.

Szereteted meggyógyítja majd ezt az őrült világot.

 

Gyertyaláng vagy az éjszakában.

Áldott vagyok, mert erős és alázatos lelkek kísérnek utamon,

Egy nagy család, akik mind meghallották ezt az elhívást.

Megfürödtem szívünk ragyogó fényében, és megértettem,

Mindannyian ugyanazért születtünk a Földre.

 

Mi vagyunk az emberiség reménysége!

A FÉNYT hordozzuk magunkban,

Szeretetünk meggyógyítja majd ezt az őrült világot!

Gyertyalángok vagyunk az éjszakában.

 

Kis Györgyi - Kineziológus  20 / 620  4345

1bd304f1381632718ed6ed05aebaa286.jpg