AZ ÚJ GENERÁCIÓ II. - KRISTÁLYOK, SZIVÁRVÁNYOK
Az emberi faj evolúciójának a következő lépcsőfoka: a KRISTÁLYGYEREKEK leszületése 2000-től. Tehetségesek, intelligensek, kreatívak, tisztán látók. A Szeretet, a Béke, a Harmónia küldöttei. Erősítik bennünk azt az Egységtudatot, hogy a világunkat magunk Teremtjük. Elsősorban a valós élettapasztalatokon keresztül tanulnak. Feltűnő, hogy mindig mindent meg akarnak érinteni, fogni. Igen fontosnak érzik a másokhoz való kapcsolódást. Nagyon kommunikatívak, gondoskodók és a legbújósabbak. Erőteljesek a filozofikus és spirituális képességeik. Példátlan kedvességgel és érzékenységgel fordulnak a világ felé. Spontán megölelik azt, akinek erre van szüksége, nagyon segítőkészek.
Nagy babák, nagy szemekkel, átható tekintettel. Levetkőzteti a lelked, olvas benned. Ez a kristálygyermek kommunikációs módja. Erősen kötődnek az édesanyához. Érzékenyek. Szivacsként szívják magukba környezetük, szeretteik rezgését. Erőt sugároznak. Művészek, gyógyítók, tanítók lesznek belőlük. Tisztában vannak planetáris küldetésükkel is. Természetes telepatikus képességekkel rendelkeznek, csukott könyvből is képes némelyikük olvasni. Erről Drunvalo Melchizedek is ír Az Élet virágának ősi titka c. könyvében. Szoros kapcsolatban vannak a hozzájuk hasonló "csoporttudattal" és finomabb síkon segítik, támogatják egymást. A szív csakrájuk nyitottsága miatt kiváló adó-vevők. Nincs félelemérzetük, erre nagyon oda kell figyelnünk. 4-5 éves korukig nem beszélnek sokat, mert nincs rá szükségük, ezért sokan össze is tévesztik az autistákkal. Einsteinről is köztudott, hogy ennyi idős lehetett, amikor először megszólalt a túlmelegített tej kapcsán : Forró! Az édesanyja meg is kérdezte, hogy annak előtte miért nem kommunikált? Mert minden rendben volt - hangzott a válasz.
AZ AUTISTÁK
Számuk megnövekedett a Kristálygyerekek érkezésével. de sokuknak akkora traumát okoz a Föld energiája, hogy azt választották, hogy nem teljesen inkarnálódnak a testükbe, mert energiájuk nagy részét a magasabb dimenziókban tartják. Szorongásaik és félelmeik miatt nem kapcsolódnak jól a fizikai síkhoz. Szeretetteljes , ragyogó lelkek. Szeretetük határtalan, így a SZERETET NAGY TANÍTÓMESTEREI: " Én is szerethető vagyok, fogadjatok el olyannak, amilyen vagyok!"
Hogyan lehet megkülönböztetni, ha nem beszél egy gyermek több éves koráig, hogy KRISTÁLY-E vagy AUTISTA?
Az AUTISTA gyermek:
- Saját, kis világában él.
- Nincs kapcsolata a külvilággal
- Azért nem beszél, mert nincs mondanivalója
- Nem törekszik rá, hogy gondolatait megossza másokkal
A KRISTÁLY gyermek:
- Mindenkihez láthatatlan szálakkal kapcsolódik
- Ha sokáig nem is beszél, de más formában kommunikál: simogat, ölel, puszil, kedveskedik, odafigyel
- Érzékenyen fordulnak a külvilág felé
- Mindig érzik, kinek mire van szüksége
Történt egyszer egy pár évvel ezelőtt, hogy ügyeket intéztem és hazafele jövet trolira szálltam. A mellettem lévő négyesülésre egy édesanya telepedett le három gyermekével. A srácok teljes erőbedobással élvezték az életet és szemmel láthatóan, a mama is jól bírta a kiképzést, a gyűrődést. Elég lepukkant lelkiállapotban voltam és szinte részvéttel néztem a szülőt a gyerekzsivaj közepette. Mire a legkisebb odajött hozzám és megölelt. Majdnem elégtem a bociszemekből áradó szeretetsugártól. Mikor leszálltak, elmorzsoltam egy könnycseppet. Ilyenek Ők.
A SZIVÁRVÁNY GYEREKEK
meg még inkább...Ragyog az aurájuk, a színek kavalkádját szórják szét. Tőlük, a szó szoros értelmében színessé válik a világ. Szellemiségük csúcsán vannak. Csak olyan szülőpároshoz születnek le, ahol szerető, megértő harmónia uralkodik. Ezért vannak és lesznek egyre inkább közöttünk, hogy felismerjük magunkban a jóságot, az isteni minőségünket. Megmutatják, hogy félelem nélkül is lehet élni. Tudják, hogy az csak információhiány, s ha valamit megismersz, már szeretni is tudod. Ők a haláltól se félnek. Rávesznek arra, hogy kinyissuk a szívünket arra, hogy KIK IS VAGYUNK? Rávilágítanak arra is, hogy az emberek elfelejtették, hogyan éljenek BŐSÉGBEN. A BŐSÉG a lélek, a lét egy állapota: ELÉGEDETTSÉG-HÁLA-BÉKE és az a tudat, hogy mindig ELEGENDŐ van és jut mindenből. Ehhez azonban BIZALOMRA és BELSŐ EGYENSÚLY állapotára van szükség. Tanítják az egyszerű élet művészetét, szeretni, becsülni, értékelni magunkat: jó ételekkel, örömmel, testmozgással. Arra serkentenek, hogy amink van osszuk meg: energiát, időt, tudást, szeretetet. Éljünk harmóniában kívánságainkkal, s így, amire szükségünk van, megkapjuk. Időközben belénk ivódik: az Együttérzés, Ítélkezésmentesség, a Megbocsájtás, Szabadság érzése. Tehát a funkcióik:
AZ INDIGÓK: Régi rendszereket rombolnak - TUDATOSODÁST hoznak
A KRISTÁLYOK: Újjáépítők - EGYSÉGET - TEREMTÉST tanítanak
A SZIVÁRVÁNYOK: Felhozzák az Önbecsülésünket, kinyílást az örömre, a Szeretetre. Megtanítanak: SZÍVBŐL ÉLNI. Rákényszerítenek arra, hogy elfogadjuk a Spiritualitást és az Angyalok létezését. Ők már nem csak mutatják, hanem megélik a Krisztus Tudatosságot, ami azt jelenti, hogy zsigerből érzik az isteni vezettetést. A következő fizikális jelei vannak, ha valakiben ébredezik ez a felismerés:
1. Fájdalom a nyakban, hátban, vállon ( Ébredezik a Krisztusi mag, a DNS változik )
2. Belső szomorúság ( A régi dolgok elengedése kapcsán )
3. Sírás ( Régi energiák tisztulnak )
4. Hirtelen állásváltozás
5. Kivonulás a családi kapcsolatokból
6. Furcsa alvási szokások. Intenzív álmok.
7. Fizikális tájékozódási zavarok. Szédülés.
8. Beszélgetés önmagaddal, a belső éneddel
9. Magányosság érzése
10. Semmit tevés. No nem évtizedekig! :) Tisztulnak a régi energiák, ne küzdj ellene!
11. Mély vágy a "Hazatérésre". Ez csak érzés! Nyugi, van még feladata mindenkinek bőven!
Mutatja az ÚJ GENERÁCIÓ, hogy törődni kell a Földdel, hisz otthont, táplálékot ad nekünk. Mindegyikünknek fel kell ébredni és cselekedni. Minden élőlénynek van küldetése, még pedig az, hogy a Bolygónk egyensúlyának helyreállítása létrejöjjön a MI POZITÍV VÁLTOZÁSAINK által! Áldott ez az út, amihez az új gyermekek vezetnek!
" Gyermekeid nem a te gyermekeid.
Ők, az önmagára vágyakozó lét fiai és lányai.
Általad születnek, de nem tőled vannak,
Bár veled vannak, mégsem birtoklod őket.
Szereteted odadhatod, de gondolataidat, soha:
nekik sajátjaik vannak.
Otthont adhatsz testüknek, de lelküknek soha,
Lelkeik a holnap házaiban lakoznak, s e házak
kulcsaihoz még álmodban sincs hozzáférésed.
Légy olyanná, mint ők, de ne
kényszerítsd őket, hogy rád hasonlítsanak.
Te vagy az íj, melyből gyermeked, mint eleven
nyílvessző kipattan.
Legyél a Nyilas kezének öröme! / Kahlil Gibran: A próféta /
Kis Györgyi - Kineziológus 20 / 620 4345