Az utolsó napokban megteltek a temetők emberek ezreivel, Emlékezve azokra, akikkel együtt éltek meg évtizedeket vagy egy egész életet, jóban - rosszban, Szeretetben. Ilyenkor a nyughelyek szomorúan szépek. Életem folyamán tizenöt szerettemet kellett eltemetnem, köztük szüleimet, párjaimat, rokonaimat, barátaimat és ezen fölül még kutyámat, macskámat is .

" PORBÓL LETTÜNK, PORRÁ LESZÜNK! "

Hiába voltam tisztában ezen nemes egyszerűséggel megfogalmazott bibliai mondatnak, a szívem-lelkem majd belehalt, szinte mindegyikbe, mert megéreztem a saját esendőségemet is. Érzéseim, gondolataim csak a következők körül forogtak: Fájdalom, Szomorúság, Elmúlás, Gyász, Sír, Sírás, Temetés, Emlékezés, Elengedés. De az évek folyamán változott a szemléletmódom. Hogy jobban megértsem az Élet ezen történéseit elkezdtem könyveket olvasni a Halálról. Az új információk, új nézőpontok segítségével sikerült Elfogadnom mint Létezésem természetes velejáróját.

Sokan azt mondják, hogy egy biztos van az életben: s az a Halál. Én azt mondom, hogy kettő. Mert a VÁLTOZÁS is, ami fejlődésünk mozgatórugója. Ha valakit elveszítünk, akkor vele lényünk már nem működő részeit is elengedjük, hogy helyet csináljunk a saját megújulásunknak. De hogyan ? Azt szoktuk mondani: hogy  " Az élők lecsukják a holtak szemét, a holtak felnyitják az élők szemét." Mire is ? Ilyenkor önkéntelenül is számba vesszük, hogy milyen élményeket éltünk meg együtt, milyen élete volt az illetőnek és elérte-e a céljait ? Legtöbb ilyen summázáskor döbbenten állapítottam meg, hogy nagyon sokan nem. Mert elsősorban csak munkába ölték az energiáikat, ragaszkodtak régi megszokásokhoz, emberekhez, tárgyakhoz. Pedig csak Átutazók vagyunk a földön! Éltek-e szívből, szerettek-e igazán ? Vajon mi mit válaszolunk, ha ránk kerül a sor? Nagyon sok halálnem van, ahhoz, hogy könnyű és Kegyeletteljes legyen fejlődnünk és tudatosodnunk kell és ÉLNI AZ ÉLETET. Mint ahogy Bitó László egyik könyvének is ez a címe: Boldogabb Élet, Jó Halál. Ez a legnagyobb tiszteletadás irántuk, s főleg akkor, ha jól élünk és örömtelin. Ezt Ők is érzékelik és megnyugvással tölti el Őket, hogy a hátrahagyottak rendben vannak, s "folytatásaik" magasabb szintre emelik azt, amit esetleg félbehagytak. 

Kell-e félni a Haláltól?

Számtalan dokumentumfilm és írás készült azokból a tapasztalatokból, amit a Fátyolon túl éltek meg lelkek és visszatérve közkinccsé tettek. Nekem, a sok közül ez a megközelítés tetszik a legjobban: David Icke egyik barátja egyszer megfestette a témát. David nem értette először, hogy mi volt a festményen a Halál, amely egy embert ábrázolt távcsővel a kezében. A barátja elmagyarázta, hogy az ember a képen épp az Életmátrixát nézte, elfáradt, megunta és " Letette a távcsövet. "

De van-e valójában Halál vagy csak Átalakulás?

Sokan mesélték már nekem, hogy amikor elveszítették közeli szerettüket, egy, a családjukba született csecsemő felnövekedésekor észrevették bennük elhunyt családtagjuk 1-1 ismerős vonását, nézését, mozdulatát, szóhasználatát. Volt olyan esetem, hogy egy anyuka kezelésre hozta hozzám a kisfiát, mert a következőt kérdezte tőle szűntelen: " Emlékszel, anya, amikor az előző életünkben én voltam az apukád? " Ilyenkor mindig mesélt a régi helyről, emberekről, használati tárgyakról és az anya könnyes szemmel nyugtázta a családi történések valódiságát a régmúltból. Csak hirtelen nem tudta ezt hova tenni, feldolgozni.

Nekem is van egy érdekes és hálával teli esetem. Három évvel ezelőtt, pont ezekben a napokban vittem Édesapámat Idősek Otthonába, ahol nagy szeretettel fogadták. Épp a beköltözéssel kapcsolatos ügyeket intéztem az épületben, amikor is szépen megfürdették, felöltöztették és bekísérték az ebédlőbe a többi otthonlakó közé. Mire visszaértem hozzá, mesélték az ápolók, hogy engem keresett, attól tartott, hogy már hazamentem. Odaszaladtam hozzá, hogy megnyugtassam, itt vagyok még és továbbra is nagyon szeretem.... De ő mély álomba zuhanva- ahogy előtte is már régóta tette- reagált az eseményekre, változásra. Költögettem, hogy felébredjen, hogy elbúcsúzhassak tőle, mielőtt hazaindulnék. " Édesapám, még nem búcsúztunk el! " - fakadt ki belőlem többször ... és abban a pillanatban megjelent előttem egy vízió, amiben is Ő a FÉNYKAPUBAN áll és távolról, messziről hallja a mondatomat. Ekkor egy nővérke is észrevette, hogy valami nincs rendben, mert Ő indult haza, nem én. De visszajött. Maradt még két évig, majdnem 94 éves koráig. Távozása előtt azt álmodtam, hogy kórházba kerül, kómába esik és csak utána tud elmenni, hogy elbúcsúzunk egymástól és én eljövök tőle, ... Így lett. Nagyon nehéz volt ezt megtenni, de én hallgatok a megérzéseimre, amik akkor azt mutatták, hogy olyan nagy a szeretetkapocs köztünk, hogy erőteljesen megnehezíti az elszakadást. Ez megkönnyítette. S főleg az, hogy átéreztem mindig az érzéseit. Hálás volt az Átlényegülésért, én is neki Mindenért, mint ahogy a többieknek is.

A Keresztény kultúrában éljük csak meg fájdalmasan az elengedést. Viszont vannak olyan kultúrák, ahol Örömünnepet tartanak az elhunyt tiszteletére és fehérbe öltöznek, tudván, hogy a Lélek a Fénybe távozik, ahol már megkönnyebbül vállalt földi terheitől, szenvedéseitől, mert megtanulta a leckét, elvégezte feladatait. 

Hétfőn reggel épp eltávozott szeretteimre gondoltam, jót kívánva nekik, mikor is arra lettem figyelmes, hogy az ágyam egy részen besüpped, az oldalát mintha valaki ütögetné, a szekrényeken meg halk kopogás .... más ilyenkor elcsodálkozna, de én tudtam, hogy megtörtént az átjárhatóság a két világ között és éreztem az Újratalálkozás mérhetetlen boldogságát, ami Vigasszal és Megnyugvással töltött el. Máskor is tapasztaltam jeleket, amelyek az Ő jelenlétüket, üzenetüket hordozták. Édesanyám Anyák napja előtt ment el, azon az első májusi vasárnapon kimentem a természetbe, hogy ott gondoljak rá szeretettel és az utamon találtam egy piros színű csoki szívet... az én szívem meg hatalmasat dobbant, mert tudtam, hogy Ő üzent, mint mikor még életében azt írta nekem egyszer: " Szívem a Szívedben él ! " Édesapám halálát követően meg páciens járt nálam és szintén csokiból készült, de Aranyszívet kaptam tőle karácsonyra... újabb döbbenet, mert ekkor meg azt éreztem, hogy Ő nyilvánul meg ebben a Szeretet ünnepén, mivel az utolsó szavai ezek voltak hozzám: " Te vagy apa szíve!" Ezekből a saját tapasztalataimból tudom, hogy a Lélek örökké él és a Szeretet végtelen.

Kívánhatnék-e szebb dolgot utódaimnak annál amit én is kaptam és távozásom után magam után hagyok. Bízom benne, hogy hasonlóan fognak érezni mint én és tudni fogják, hogy a LELKEM FOLYAMATOSAN KÖRBEÖLELI ŐKET, mint ahogy engem is  a Szeretteim Odaátról. És ők is tudják, érzik, amikor rájuk gondolok, mert a köztünk lévő Ezüstszál mindent közvetít és soha el nem szakad!

Áldás Minden Lélekre Odaát és

Áldás Minden Lélekre Ideát !

Szeretettel: Györgyi

Filmajánló - Nosso Lar : Otthonunk